A 21 napos böjti időszak záró összejövetele 2015. január 25-én vasárnap a Sportkastélyban lesz 10 órától!

 

imabojt2015.jpg

 hungaryeye.jpg

Az első 3 lépés megegyezik az 1. héten leírtakkal

Negyedik lépés:
Kérd Istent, hogy fedje fel előtted a közvetlen környezeted vagy akár tágabb értelemben vett társadalmunk, városunk, nemzetünk valódi állapotát. Isten válaszolhat álmokban vagy kijelentésekben, de sokkal valószínűbb, hogy felnyitja a szemedet, miközben a közösségedben mozogsz, ahogyan Ezékielnek tette. Ez nem lesz egy kellemes élmény, de ellene kell állnod a kísértésnek, hogy meghátrálj, amikor feltárul annak a rútsága. Az igaz ember buzgó imádsága sokat ér – de ez a buzgóság a kétségbeesés katlanában születik meg.

Ötödik lépés:
Engedd meg magadnak, hogy azonosulj Istennek a közösségedben lévő lázadás, az elveszettség és a szenvedés fölötti gyötrelmével.Amikor már azt érzed, hogy ebből elég volt, akkor van itt az idő arra, hogy még mélyebbre nyomulj. Nem elég az, hogy megérintse a szívedet a közösséged állapota – arra van szükséged, hogy találkozz és azonosulj Isten érzéseivel. Ez nagyon valószínű, hogy az életed legintenzívebb megtapasztalása lesz.

 Hatodik lépés: 
Tegyél félre vagy szüntess meg minden olyan elfoglaltságot, ami megakadályoz abban, hogy Istennek még mélyebb és osztatlanabb figyelmedet adjad. Ostobaság úgy tenni, mintha most annál van fontosabb dolgod is, mint hogy időt tölts Istennel a közösségedet előkészítve Isten jelenlétének beköltözése számára. Szabadítsd fel az életedet, rendezd át a prioritásaidat. Vegyél uralmat az idődön és a gondolataidon. Mozdítsd ki magad az elterelő dolgokból.

Hetedik lépés: 
Tarts ki az ébredés előkészítésében még akkor is, ha mások nem osztoznak veled a lelkesedésed mértékében. Akkor is nyomulj előre, ha egyedül érzed magad, és a magány súlya nehezedik rád – de tudd, hogy Jézus ismeri ezt az érzést a saját tapasztalataiból. Az Úrnak való útkészítés soha nem volt a tömegek feladata, így ne gondold azt, hogy valahol rossz irányba fordultál, mert most egyedül vagy. Tartsd a tekinteted magasan, és ne engedd, hogy bármi veszélyeztesse a szenvedélyedet.

Nyolcadik lépés: 
Tarts ki az imában, amíg Isten szétszakítja az eget és leszáll. Milyen hosszan kell naponta imádkoznod? Imádkozz addig, amíg Isten elkezd beszélni hozzád… és nemcsak beszélni, hanem megadja a pozitív választ is. „Ne hagyjatok Neki nyugtot,” ahogy Ézsaiás leírta „addig, amíg a városodban lakozást nem vesz.” (Ézs.62,7) Szorítsd vissza az elutasítást. „Kitartóan kopogtass”, ahogy Jézus tanácsolta, „addig, amíg az ajtó ki nem nyílik.” Ne aggódj, amiatt, hogy merész leszel, – Ő el akar jönni.

 revival_myrichland_org.jpg

Az első 3 lépés megegyezik az 1. héten leírtakkal

Negyedik lépés:
Kérd Istent, hogy fedje fel előtted a közvetlen környezeted (gyülekezeted és az Egyház) valódi állapotát.Isten válaszolhat álmokban vagy kijelentésekben, de sokkal valószínűbb, hogy felnyitja a szemedet, miközben a közösségedben mozogsz, ahogyan Ezékielnek tette. Ez nem lesz egy kellemes élmény, de ellene kell állnod a kísértésnek, hogy meghátrálj, amikor feltárul annak a rútsága. Az igaz ember buzgó imádsága sokat ér – de ez a buzgóság a kétségbeesés katlanában születik meg.

Ötödik lépés:
Engedd meg magadnak, hogy azonosulj Istennek a közösségedben lévő lázadás, az elveszettség és a szenvedés fölötti gyötrelmével. Amikor már azt érzed, hogy ebből elég volt, akkor van itt az idő arra, hogy még mélyebbre nyomulj. Nem elég az, hogy megérintse a szívedet a közösséged állapota – arra van szükséged, hogy találkozz és azonosulj Isten érzéseivel. Ez nagyon valószínű, hogy az életed legintenzívebb megtapasztalása lesz.

Hatodik lépés:
Tegyél félre vagy szüntess meg minden olyan elfoglaltságot, ami megakadályoz abban, hogy Istennek még mélyebb és osztatlanabb figyelmedet adjad. Ostobaság úgy tenni, mintha most annál van fontosabb dolgod is, mint hogy időt tölts Istennel a közösségedet előkészítve Isten jelenlétének beköltözése számára. Szabadítsd fel az életedet, rendezd át a prioritásaidat. Vegyél uralmat az idődön és a gondolataidon. Mozdítsd ki magad az elterelő dolgokból.

Hetedik lépés:
Tarts ki az ébredés előkészítésében még akkor is, ha mások nem osztoznak veled a lelkesedésed mértékében. Akkor is nyomulj előre, ha egyedül érzed magad, és a magány súlya nehezedik rád – de tudd, hogy Jézus ismeri ezt az érzést a saját tapasztalataiból. Az Úrnak való útkészítés soha nem volt a tömegek feladata, így ne gondold azt, hogy valahol rossz irányba fordultál, mert most egyedül vagy. Tartsd a tekinteted magasan, és ne engedd, hogy bármi veszélyeztesse a szenvedélyedet.

Nyolcadik lépés:
Tarts ki az imában, amíg Isten szétszakítja az eget és leszáll. Milyen hosszan kell naponta imádkoznod? Imádkozz addig, amíg Isten elkezd beszélni hozzád… és nemcsak beszélni, hanem megadja a pozitív választ is. „Ne hagyjatok Neki nyugtot,” ahogy Ézsaiás leírta „addig, amíg a városodban lakozást nem vesz.” (Ézs.62,7) Szorítsd vissza az elutasítást. „Kitartóan kopogtass”, ahogy Jézus tanácsolta, „addig, amíg az ajtó ki nem nyílik.” Ne aggódj, amiatt, hogy merész leszel, – Ő el akar jönni.

 

10882381_921256457899013_4237025973436305292_n.jpg

Kedves Testvérünk és Szolgatársunk!

Szeretettel hívunk Téged és közösséged tagjait a 2015. január 05-25-ig tartó, immáron 6. háromhetes ima és böjti összefogásra, melynek célja, hogy együtt keressük Isten jelenlétét és tapasztaljuk is meg. 

1. hét imafókusza: személyes életünk, családunk megszentelése, megerősödése, átalakulása

Imastratégia

Első lépés: Alázd meg magad Isten előtt és kérd, hogy mutassa meg; Ő hogyan látja és értékeli a szívedet. Ne siettesd a folyamatot, engedd, hogy felzaklasson. Találj egy olyan helyet, ahol egyedül eltölthetsz minőségi időt az Úrral. Ha van rá lehetőséged, különíts el erre néhány órát vagy akár néhány napot. Engedd meg Istennek, hogy feltárjon minden meg nem vallott bűnt – beleértve azokat a jó dolgokat is, amiket rossz motivációból tettél – és készíts részletes feljegyzést arról, amit feltárt neked.

Második lépés: Vallj meg minden feltárt bűnt, semmit se tarts vissza, majd kérj bocsánatot mindezekért tőle. A Zsoltárok 66:18 ezt így fejezi ki: “Nem hallgatott volna meg, ha szívemben hamisságot talál” (hamisság jelentése: “dédelgetett bűn” vagy “tudatosan fenntartott bűn”). Át kell érezned ennek a borzalmát és gyorsan ki kell gyomlálnod az életedből ezeket a dolgokat, amik elválasztanak Istentől. Kezdd azzal, hogy megvallod Istennek ezeket a bűnöket, majd elkezded a kapcsolatok rendezését, azzal (azokkal) akivel szükséges. Ne rejts el semmit sem, mert minden egyéni szinten elkövetett bűnnek kollektív következményei is vannak.

Harmadik lépés: Kérd Istent, hogy erősítse benned a vágyat azok iránt a dogok iránt, amik bizonyítottan vonzzák Isten jelenlétét, figyelmét és jóindulatát. Ha Isten jelenléte és útjai iránti vágyad nem uralkodik az életed dolgai fölött, akkor kötelezd el magad a böjt mellett és addig böjtölj, amíg ez a vágyad mindent elsöprővé válik. A 90-es évek közepén, amikor kolumbiai Kaliban a keresztény missziókat összefogó egyesület légköre mérgezővé és működésképtelenné vált, Julio Ruibal 40 napos böjttel harcolt azért, hogy visszanyerjék a szenvedélyt az egységért. Jobban kell akarnod Istent, mint a levegőt vagy mint egy szerelmes a szerelmét.

Negyedik lépés: Kérd Istent, hogy fedje fel előtted a közvetlen környezeted (családod) valódi állapotát. Isten válaszolhat álmokban vagy kijelentésekben, de sokkal valószínűbb, hogy felnyitja a szemedet, miközben a családodban mozogsz. Ez nem lesz egy kellemes élmény, de ellene kell állnod a kísértésnek, hogy meghátrálj, amikor feltárul annak a rútsága. Az igaz ember buzgó imádsága sokat ér – de ez a buzgóság a kétségbeesés katlanában születik meg.

Ötödik lépés: Engedd meg magadnak, hogy azonosulj Istennek a családodban lévő lázadás, az elveszettség és a szenvedés fölötti gyötrelmével. Amikor már azt érzed, hogy ebből elég volt, akkor van itt az idő arra, hogy még mélyebbre nyomulj. Nem elég az, hogy megérintse a szívedet a közösséged állapota – arra van szükséged, hogy találkozz és azonosulj Isten érzéseivel. Ez nagyon valószínű, hogy az életed legintenzívebb megtapasztalása lesz.

Hatodik lépés: Tegyél félre vagy szüntess meg minden olyan elfoglaltságot, ami megakadályoz abban, hogy Istennek még mélyebb és osztatlanabb figyelmedet adjad. Ostobaság úgy tenni, mintha most annál van fontosabb dolgod is, mint hogy időt tölts Istennel a családodat előkészítve Isten jelenlétének beköltözése számára. Szabadítsd fel az életedet, rendezd át a prioritásaidat. Vegyél uralmat az idődön és a gondolataidon. Mozdítsd ki magad az elterelő dolgokból.

Hetedik lépés: Tarts ki az ébredés előkészítésében még akkor is, ha családtagjaid nem osztoznak veled a lelkesedésed mértékében. Akkor is nyomulj előre, ha egyedül érzed magad, és a magány súlya nehezedik rád – de tudd, hogy Jézus ismeri ezt az érzést a saját tapasztalataiból. Az Úrnak való útkészítés soha nem volt a tömegek feladata, így ne gondold azt, hogy valahol rossz irányba fordultál, mert most egyedül vagy. Tartsd a tekinteted magasan, és ne engedd, hogy bármi veszélyeztesse a szenvedélyedet.

Nyolcadik lépés: Tarts ki az imában, amíg Isten szétszakítja az eget és leszáll. Milyen hosszan kell naponta imádkoznod? Imádkozz addig, amíg Isten elkezd beszélni hozzád… és nemcsak beszélni, hanem megadja a pozitív választ is. „Ne hagyjatok Neki nyugtot,” ahogy Ézsaiás leírta „addig, amíg a városodban lakozást nem vesz.” (Ézs.62,7) Szorítsd vissza az elutasítást. „Kitartóan kopogtass”, ahogy Jézus tanácsolta, „addig, amíg az ajtó ki nem nyílik.” Ne aggódj, amiatt, hogy merész leszel, – Ő el akar jönni.

ima_b_jt_z_r_alkalom_1390657389.jpg_2480x1772

összefogás.jpg

3. hét: A magyar eklézsia-résszel kapcsolatos imakérések:

  • "MÁR az ÚJAT cselekszem" ezt előhívni; keresztények hite megújuljon Isten munkájában (hálaadás, kérés, könyörgés, prófétai szavak által)
  •  Isten új struktúráit előhívni gondolkodásmódokban, evangelizálásban, a világban való forgolódásban, istentiszteleteken, szellemi ajándékok használatában

  • vezetők életében szabaduljon fel látás, kijelentés Isten munkájával kapcsolatban (egybeszerkesztésről, Krisztus Teste egészéről, rész szerint valóságról); áldani a vezetőket

  • felszabaduljon az Egyház minden béklyó, visszahúzó, akadályozó erő alól, hogy Isten küldetését beteljesítsük ebben a világban (növekedés, megsokszorozódás, új gyülekezetek)

  • Szent Szellem új és friss munkájának mozgalom jellegű terjedése csodákkal és jelekkel, tanítványi elköteleződésű lelkes hívőkkel (Felfedező Bibliatanulmányozó csoportok, Békesség Házai, új formák)

  • a szolgálati ajándékok, a pásztorok, tanítók, evangélisták, apostolok és próféták szolgálata aktiválja, mozgósítsa, tartsa mozgásban a tanítvánnyá válni kész szívű hívőket, hogy betöltsék elhívásukat, használják ajándékaikat (dinamizmus, aktiválás, mozgatás)

  • Isten népe Magyarországon arról legyen ismert, sőt híres, hogy egymást szereti, tiszteli, értékeli, megbecsüli, támogatja.

Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogyan  én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.
Ján.13,34-35

ib-admin 2014.01.16. 22:44

Bizonyság

Kedves Testvéreim Jézusban!
Ez az első alkalom,hogy beleállhattam egy ilyen böjti időszakba. Mivel egy éve lesz februárban, hogy megtértem, csak egy-egy napos böjtöket csináltam. Nekem már az egy nagy bizonyság,hogy Isten erőt és kitartást ad ebben. Számomra az Istennel való kapcsolat, elmélyülés ,a Szent Szellemnek a vezetéséért elmondott imák hoztak áttörést az életemben.Sokszor elbizonytalanodok,amikor látást,kijelentést kapok az Úrtól,hogy biztos -e. Addig vizsgálgatom,igei megerősítést keresek, kérek, hogy elnyomom magamban. A böjt első hetében, már 1-2 nap után erősödött bennem az elhívásom,a szolgálatom,amire elhívott az Úr. Szabadságban és békességben éltem meg minden Tőle jövő látást,és biztonsággal osztottam meg a gyülekezetben. Ami nagyon megerősített, hogy ebben az időszakban több próféta és testvér is alátámasztotta az általam kapott kijelentést! Nagyon bátorító és csodálatos, ahogyan egy Szellemmel vagyunk átitatva, Megerősített abban, hogy amiben bizonyosságom van és békességem, ne nyomjam el, hanem jelentsem ki, amit kapok. Hiszem, hogy áldást hoz az életemre,hogy végre kiléptem vagy inkább beléptem az ajtón, Isten jelenlétébe,és megcselekszem az Ő akaratát!

Békesség és szeretet Nektek! R. Zsuzsi

hungaryeye.jpg

 

2. hét: Magyarországgal, a magyar nemzettel, a magyar néppel kapcsolatos imakérések:

  •  vezetőkért, Isten akarata szerinti vezetők jussanak pozíciókba, és NE jussanak be döntési pozíciókba ördögi befolyású személyek

  • gazdaságért, adóterhek csökkenjenek, meginduljon a tőke a gazdaságban

  • munkahelyek jöjjenek létre, ne vándoroljanak ki a fiatalok, kiszámítható jogi közeg

  •  antiszemitizmus, romakérdés és kisebbségek diszkriminációjának visszaszorulásáért, alapvető emberi szabadságjogok térnyeréséért; az országban élő test szerinti zsidókért

  • babiloni szellemi struktúrák megrendüléséért, a világi és vallási struktúrák felszabadulásáért; az emberek szellemi éhségéért (Jer.50,2; Jel.18,2-3; Ésa.62,11)

  • A magyar nemzet, az egész ország ráébredjen az Isten szívében levő elhívására, és betöltse azt. Az ennek útjában levő, a nemzet fölött levő szellemi erősségek rendüljenek meg, szabaduljon fel ez az ország gonosz szellemi erősségek kontrollja alól.

  •  Isten új reformációs ÚJAT cselekvő mozdulása törjön felszínre minden generációban, a társadalom minden rétegében, legyenek változások  Isten Szelleme által a gondolkodásmódban Istenről, kereszténységről, az Egyházról.

  • Teljesedjenek be Isten ígéretei Magyarországra:

       -  Ésa.60,17 teszem fejedelmeiddé a békességet, és elöljáróiddá az igazságot.
       -  Jer.11,5 Beteljesítem az esküvést, amellyel megesküdtem a ti atyáitoknak, hogy nekik adom a tejjel és       mézzel folyó földet! Feleltem, s azt mondtam: Ámen, Uram!


zsidokjezusért_logo.jpg

Kérlek Benneteket, hogy imádkozzatok velem együtt a magyarországi zsidó emberek megtéréséért. Konkrétabban:

  • a zsidó ifjúság és a Holokauszt-túlélők eléréséért
  • a 2014 július-augusztusi evangelizációs kampány sikeréért
  • erős utógondozó csapatért

A Zsidók Jézusért Misszió 40 éve indult Amerikában. Azóta Isten kegyelméből 14 országban munkálkodnak misszionáriusaink, többek között Braziliában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, a volt Szovjetunió országaiban, és természetesen, Izraelben. Magyarországon  kicsit több, mint 2 éve vagyunk jelen. Célunk az, hogy Jézus messiási voltát megkerülhetetetlen tényezővé tegyük világszerte élő zsidó népünk számára. Utcai szórólappzással és személyes Biblia-tanulmányozással visszük közelebb Jézust a zsidó néphez de minden emberhez is. Nyári kampányainkhoz és az utógondozáshoz folyamatosan keresünk és képezünk ki újabb és újabb önkénteseket a Messiás testének bármelyik felekezetéből, közösségéből. Minden héten kint vagyunk az utcán, bizonyos időszakokban (Hanuka-Karácsony, Húsvét-Peszach, nyár) minden nap. A zsidó ünnepek széles körben való megünneplésével igyekszünk segíteni hívő testvéreinket abban, hogy meglássák hitünk zsidó gyökereit, és a kereső zsidó embereknek pedig zsidó kontextusban bemutatni a Messiás Jézus személyét és váltságművét.

Köszönjük!

Többet lehet tudni rólunk itt: www.zsidokjezusert.org

T. Kata                                          

imabojtdics2014_1389251607.jpg_600x531

1. hét: Imakérések a személyes életünkért és családtagjainkért:

  •  figyelmünket az odafelvalókra tudjuk fordítani (Kol.3,1), megújuljon Isten Beszédével való kapcsolatunk, és fogékonnyá váljunk a Szent Szellem vezetésére; ezáltal ismét bekerüljünk Isten akaratának fő sodrába (Róma.12,2)

  • megszabaduljunk az életünkben még jelen levő holt cselekedetektől, káros szokásoktól, szenvedélyektől (internet, Facebook és más képernyő-függőségekből)

  • megerősödjön Isten Szavába vetett hitünk, ezáltal teljes gyógyulások legyenek minden betegségből, erőtlenségből

  • helyreálljanak családi kapcsolataink (házasságok, szülő-gyerek, testvéri kapcsolatok); a keresztény családok otthonai a békesség házaivá váljanak; új szolgálatok, sejtcsoportok induljanak el; az egyedülállók megtalálják társaikat

  • ragadjuk meg a lehetőségeket az elveszettek, a még nem hívő rokonaink,ismerőseink, munkatársaink felé való szolgálatra, bizonyságtevésekre

  • a munkanélküliek munkát találjanak, a munkájukban kizsákmányoltak megpihenhessenek

  • hit általi magvetés, hit, józanság, bölcsesség, istenfélelem és megelégedettség a pénzügyeink területén; jöjjenek áttörések a lehetetlennek látszó anyagi szituációkban; megtörjön a szegénység minden átka.

holy-prayer.jpg

ib-admin 2014.01.07. 09:46

Elkezdődött....

a 2014. január 06-26-ig tartó, immáron 5. háromhetes ima és böjti összefogás, melynek célja, hogy – egy világméretű, felekezetközi mozgalom mintegy 8 millió résztvevőjével együtt – a 2014-es évet is egy közös országos szintű Isten-kereséssel indítsuk el, abban a hitben és reményben, hogy ahogyan az év elején „először keressük Istennek Királyságát”, úgy az év során „ráadásként minden más szükséges meg fog adatni” (Máté 6,33).

Dán.10,2-4 „Azokban a napokban (az év 1. hónapjában!) én, Dániel, gyászoltam három egész héten át. Ízletes ételt nem ettem, húst és bort nem vettem a számba, olajjal sem kentem meg magamat, amíg el nem telt a három hét.”
 
Dán.10,12 „Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére megalázkodva Istened előtt, meghallgatta szavadat Isten…”

Úgy hisszük, hogy az idei három hetes böjt fő célja és üzenete: a VÁLTOZÁS.
 
Róma.12,1-2 „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Tervezett tematika:
1. hét a személyes életünkben való megszentelődés, megerősödés (hit, engedelmesség)
2. hét országunk és nemzetünk megújulása, megváltozása
3. hét az Egyház és a helyi gyülekezeteink megújulására összpontosítunk.
 
A böjt formáját minden gyülekezet és böjtöt vállaló testvér szabadságban és felelősen az Úrtól vegye el! Pl. az első héten léböjtöt, a második, harmadik héten „dánieli böjtöt” javasolunk. Fontosabb, hogy lehetőleg kizárjunk minden figyelemelterelő és időrabló tényezőt, és egyénileg ill. testületileg is megalázzuk magunkat Isten előtt (Jak.4,8-10), keressük az Úr arcát (2.Krón.7,14), kutassuk az Ő Szavát, szinkronizálódjunk az Ő mennyei akaratával, terveivel és értékrendjével. Ezen nemes célok érdekében hasznos lehet még az „internet- és egyéb média-böjt” gyakorlása is a 3 hét alatt.

Ézs.43,18-19 „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert Én ÚJAT cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! MÁR készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”
Jer.11,5 „Hogy beteljesítsem az esküvést, amellyel megesküdtem a ti atyáitoknak, hogy nekik adom a tejjel és mézzel folyó földet …”
Ézs.60,17 „… teszem fejedelmeiddé a békességet, és elöljáróiddá az igazságot.”
 
Kéréseket, kérdéseket, bizonyságokat az imabojt@gmail.com-ra lehet küldeni.
 
imabojt2014.jpg

2013. márciusában megérett bennem egy gondolat. Szerettem volna, hogy a házi csoportunkban dicsőítéssel is tudjuk imádni Istent. Körbekérdeztem a gyülekezetet, kerestem zenei tehetséggel megáldott, hordozható hangszerrel rendelkező, keresztény dalszöveget kellemesen éneklő tesót, tesónőt. Nem jártam sikerrel.

Akkor azt mondtam az Úrnak: „Ha nem küldesz dicsőítőt, kérlek, adj nekem egy zongorát ajándékba!” Júliusban kértem a hangszert, megígértem Istennek, hogy megtanulok zongorázni. Hatévesen egy évig tanultam zongorázni, tehetségem volt rá, csak balerina akartam lenni, így abbahagytam a zenetanulást.

Szeptember 16-án hívott G. Zsuzsi barátnőm, hogy nekem adja háromlábú, 100 éves páncéltőkés zongoráját, vigyem már el! Dicsőség az Úrnak! Nagyon boldog lettem! Belül tudtam, hogy Isten megadja, amit szívből kérünk, de ilyen hamar? Erre nem számítottam!

zonora balettosokal.jpg

Októbertől zongora leckéket veszek. A karácsonyi összevont házi csoportos ünnepségünkön 36-an dicsőítettünk. Isten segítségével négy dalt sikerült nem tökéletesen, de felismerhetően előadni. Dicsőség az Úrnak!

G. Tünde

Amióta az eszemet tudom, kínozott engem a megfázással együtt járó tüsszögés, nátha és köhögés. Amikor kicsiny gyermek voltam, többször volt tüszős mandulagyulladásom, szamár köhögésem, fültőmirigy gyulladásom (meg is operálták mind a két fülemet), tüdőgyulladásom. 

tusszentes_3_1382750426.jpg

Édesanyám elmondása szerint a sok injekció miatt 4 évesen újból járni kellett tanítani. 5 évesen kivették a mandulámat, és onnantól csak a nátha és a gyors megfázás maradt meg. Ez 2013. október 23-ig így is volt. Soha nem értettem, hogy a gyülekezetben miért nem tüsszögök, és nem kell annyit az orromat fújni, pedig rövid ujjú pólóban vagyok, otthon meg fel vagyok öltözve (póló, mellény stb). Gondoltam arra, hogy talán allergia. Elmentem allergia vizsgálatra, semmire sem vagyok allergiás. A köhögésem refluxtól volt, de abból kihozott az Úr (de ez egy másik történet). Nem vagyok felelőtlen, úgyhogy mindig megfelelően öltözöm. Mégis, ha találkoztam valakivel, aki beteg volt, tuti, hogy elkaptam.

Már két hete nyomasztott egy érdekes dolog. Nappal semmi bajom nem volt, estére meg eldugult a bal orrom, és alig tudtam aludni, hiába fújtam az orrom, szinte semmi nem jött. Reggel sok hapci és legalább 10 zsebkendő elhasználása után nyugi. Imádkoztam, de semmi. Kaptam egy videót az interneten, egy kedves testvérnőmtől, amit biztos, hogy az Úr akarta volt, hogy lássam. Megnéztem Shawn Bolz-tól a Mennyei források  (Sid Rothal) című filmet, és el voltam ámulva. Engedelmesen rögtön kértem a mennyei raktárból egy új immunrendszert magamnak, hogy le tudjam győzni ezt a gyengeséget, amivel küzdők. (Apukám is mindig hapcizott.) Ahogy kimondtam a szavakat imában, éreztem, hogy egy tüsszögés készülődik, gyorsan zsepi, és elámultam, hogy bocsánat, de egy ujjnyi csúnya zöld förtelem jött ki. Nagyon megörültem, mert a dugulás máris elmúlt. Örömömben hálát adtam, és Papácskámnak a fejére tettem a kezemet, és kértem a mennyei raktárból számára új ereket, gyógyulást. Ahogy befejeztem az imát, megint  kijött egy ugyanolyan förtelem. Tudtam, hogy ez egy démon, rögtön begyújtottam a kandallót, és rádobtam a zsebkendőket, és elégettem. Azóta is felszabadultan és gyógyultan élek. Nem ez az első, amiből az Úr kihozott, de ez a legérdekesebb, amit átéltem. Örvendezek és dicsérem Istenemet, és az Úr Krisztust bölcsességéért és nagyságáért, kegyelméért, szeretetéért.

Mostanában egyre többet ad nekünk, és jelent ki az Ő dicsőséges dolgaiból, hála Neki érte!

„Mert Te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva! Reád támaszkodom születésem óta: anyámnak méhéből Te vontál ki engem: Rólad szól az én dicséretem szüntelen. Mintegy csudává lettem sokaknak: de Te vagy az én erős bizodalmam. Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a Te dicsőségeddel. Ne vess el engem az én vénségemnek idején: mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!” (Zsoltárok 71:5-9)

Most, hogy írom ezt a bizonyságot, elkezdett görcsölni mindkét lábam, a combom; fel kellett állnom, és csak görnyedve tudtam menni egy darabig. Az Úr Krisztus nevében elzavartam a gonoszt, aki meg akart engem ijeszteni, és akadályozni, hogy befejezzem a levelemet. Vegyük komolyan a szellemi harcot, és ne ijedjünk meg, mert az Úr Jézus Krisztus velünk van, ha hívjuk! Ő nem hagy el minket.

P-né Edit

takaritas.jpg"Szeretnék néhány rövid bizonyságot leírni, amikben eddig volt részem az Ima- és Böjt Időszak alatt.
 
1. Eddig ilyenkor mindig adott az ÚR valami anyagi áttörést, vagy munkát a családunkban. Dec.31-ig közhasznú munkán voltam, és azóta keresek ezerrel egy állandó munkát. Belefogtam a 21 napos böjtbe, és már az első nap volt áttörés! Az Édesanyám megkérdezte az egyik ügyfelét, akinek biztosítást szokott kötni, hogy van-e valami munkalehetőség a Wellness Parkjában. Igaz, hogy alkalmi, de van! Egy kisegítő takarítói munka! Már szerdán reggel kezdtem!

2. 1 hónapja visszajött az a 4 lépcsőház, amit időnként szoktam takarítani! Tegnap mikor takarítottam az utolsóban, az egyik lakó miközben felfelé ment, haza a lakásába, megkérdezte vállalok-e lakástakarítást is! Mondtam, hogy igen! Oda meg szerdán reggel megyek már!
Hiszem, hogy az az állandó munka hamarosan meg fog érkezni az Úrtól!
 
3. Az autónk végrehajtás alatt van. Január 8-án jöttek volna, hogy elvigyék, de nem jöttek elvinni! Haleluja!
4. Az öcsémnek is lesz végre valami munkája, igaz, hogy az is alkalmi, de munka!
 
Az elmúlt napok bizonyságai, tapasztalatai során arra jutottam - és hiszem, hogy az Úrtól van ez a gondolat -, hogy ebben az évben nagy áttöréseket fogunk látni sok területen! Ámen!
 
Mindenkinek sok bizonyságot kívánok ebben az időszakban!!!!"
 
Berni

"Hiszem,hogy közvetlen összefüggés van az ima-böjt és a munkahely-találásom között. Már több, mint két hónapja volt folyamatban egy konkrét pályázatom egy számomra nagyon vonzó munkakörre és a januári ima-böjt időszak harmadik napján egy rendkívül heves szellemi támadást követően visszajeleztek, hogy megkaptam az állást!

Dicsőség az Úrnak! Sok kitartást mindenkinek, aki erre az időszakra odaszánta magát, mert a válasz nem fog elmaradni, ha kitartóan zörgetünk."

Zsolt

allasinterjura.jpg

3. hét - január 21-27.


Ima és böjt a nemzet megújulásért

1.         Imádkozzunk, hogy egyéni szinten morális megújulás történjen. Hogy ne a vallásosság növekedjen, ami nélkülözi Isten erejét, hanem valódi, szívből való megtérések, változások történjenek. Szellemi ébredés söpörjön végig az országon.

2.         Imádkozzunk hiteles, istenfélő vezetőkért, akik jó példával járnak elől. Ez az év a politikában már a választás jegyében fog telni. Ne az üres populizmus, hanem hiteles szakemberek és értékeke jussanak előtérbe.

3.         Imádkozzunk az antiszemitizmus, rasszizmus, cigánygyűlölet visszaszorulásáért. Növekedjen a közéletben és az irányításban is a másik elismerése, tisztelete, befogadása.

4.         Imádkozzunk a igazságszolgáltatás és az igazságérzet helyreállásáért. A törvényhozás (Parlament) az igazságot figyelembe véve hozzon törvényeket. A bíróság átpolitizálása álljon le, maradjon pártatlan, igazságot szolgáltassanak és azt őrizzék is meg.

5.         Imádkozzunk, hogy ne tudjon érvényre jutni a gazdasági gyarmati lét és kiszolgáltatottság. Szabaduljon meg a lakosság széles rétege a bankoknak való kiszolgáltatottság állapotából! Nagyobb szociális érzékenységgel hozzanak törvényeket, rendeleteket.

6.         Imádkozzunk a gazdaság növekedésért, új munkahelyek létesüléséért. A kivándorlás leállásáért, innováció itthon maradásáért.

7.         Imádkozzunk, hogy a közéletet is egyre jobban befolyásoló bálványimádás szoruljon vissza, váltsa fel az Élő Isten iránti szomjúság.

14. nap - Épüljön fel egyre több helyen az országban 'Dávid Sátora'

Bibliarészek
Ap.csel.15,16-18
Ézsa.55,10-11
Ezék.47,9
Apcsel.4,24. és 30-31

Imafókusz
Imádkozz, hogy a városodban, a térségedben, az országban is épüljenek fel 'Dávid Sátora'-helyek, ahol szellemben és igazságban imádják az Urat teljes odaszánással, szenvedélyes szeretettel
Szent Szellem ereje, kenete, öröme áradjon ki ezekről a helyekről, teljenek meg a hívők mennyei erővel és hatalommal
Bátorodjanak fel a hívők a Szent Szellem által, és hirdessék bátran az evangéliumot, s az Úr pedig tegyen bizonyságot a prédikált szó mellett jelekkel és csodákkal - az Ő dicsőségére
Sokasodjanak a magyar eklézsia-részben az egész társadalmat átformáló prófétai kijelentések, és szólják, hirdessék, vallják meg ezeket egyre többen külön-külön is a hívők, és testületileg, közösen is gyülekezetek, vezetők.

dancing.jpg

"Ahogy elkezdődtek a böjti hetek a kiscsoportjaink látogatottsága ugrásszerűen megnövekedett. Az emberek éhesek Istenre, a közösségre a többre és mélyebbre. Ezzel egy időben mivel sokan vizes böjttel kezdtük az első napokat, több spontán szabadulás is történt. 

Sokak életében az Istenre figyelés nagyon elmélyült, sok isteni terv érthetővé vált. 
A pénteki újpesti Dicsőítő és Imaalkalom Isten hatalmas jelenlétében történt! Szinte kézzel fogható volt Isten szeretete, Jézus Krisztus a legmélyebb motivációkat is változtatja az Ő akarata szerint.
Halleluja!"
Simon Sándor
ÉP Agapé Gyülekezet
broken-in-prayer.jpg

13. nap - Családok

Bibliarészek
Zsidók 13,4
Zsoltárok 127

Imafókusz
Imádkozz a környezetedben levő házasságokért, a sajátodat is beleértve. Kérd Isten oltalmát ezekre a házasságokra, és hogy mindegyik házasság olyanná váljon, amilyenné Isten akarja formáli.

család.jpg

12. nap - Evangélium hirdetése, új gyülekezetek alapítása, bel- és külmisszió

Bibliarészek
Ap.Csel.1,8

Imafókusz
Imádkozzunk evangélistákért - a társadalom minden egyes területét érjék el
Az evangélium hirdetéséhez megfelelő anyagi forrásokért, fedezetért
A jelen kor minden technikai eszközén és csatornáján keresztül terjedjen Isten Királyságának örömhíre
A média különböző csatornáin keresztül is terjedjen Isten Élő Beszéde
Eddig még nem keresztények megtérése által jöjjenek létre új, a Szent Szellem szabadságának tömlőjében működő gyülekezetek.
A helyi gyülekezetek legyenek kiküldő, 'Antiókhiai' gyülekezetek
Legyen Magyarország Európa 'kenyeres kosara' - fizikai és szellemi szinten is

kozhirretetetik.jpg

11. nap - A helyi gyülekezet és az egész magyarországi eklézsia-rész növekedése

Bibliarészek
Ap.Csel.11,19-30
Efez.4,11-16

Imafókusz
Az Úr adjon bölcsességet, nyitott szívet a testvéreknek, szolgálóknak, hogy minden döntésre jutott és megtért személy be is épüljön a helyi gyülekezetekbe, és valóságosan tanítvánnyá is váljon.
Isteni bölcsességgel, felelősséggel, megfelelően tudjuk kezelni mindazokat, akiket Ő ránk bízott.
Imádkozz a városodban és az egész országban levő különböző hitgyakorlatú, különböző irányzatú gyülekezetek, felekezetek, gyülekezethálózatok szeretetben, egymás megbecsülésében, kölcsönös tiszteletadásban való együttmunkálkodásáért.
Imádkozzunk, hogy minden féle szolgálati ajándék által tudjon épülni a helyi gyülekezeted, a városodban, településeden levő többi gyülekezet és az egész magyarországi eklézsia-rész is.

növekedés.jpg

10. nap - Vezetés

Bibliarészek
1.Thesszalonika 5,12-13
Kolosse 1,9-11
Efezus 1,15-23

Imafókusz
Kérd Isten kegyelmét, áldását és oltalmát a helyi gyülekezeted vezetőire (név szerint imádkozz értük).
Kérd Istent, hogy áldja meg a vezetőket a kormányzási, szolgálati, vezetői tekintély és hatalom különböző szolgálati területeken való delegálásában a Szent Szellem vezetése szerint, világosságban.
Imádkozz a helyi gyülekezeted vezetőinek egymás közötti kapcsolataiért, harmóniáért.
További imatémákért a gyülekezet vezetőivel kapcsolatban olvasd el a "Hogyan imádkozzak a pásztoromért" útmutatót, amit a Hírlevél másik oldalán találhatsz meg.

gps_vezetes.jpg

9. nap - Tanítványság

Bibliarészek
Máté 28,19-20
Márk 3,13-18

Imafókusz
Imádkozz a helyi gyülekezetedért, hogy elkezdődjön egy olyan új struktúra felállítása, ami elősegíti a tanítványképzést.
Imádkozz, hogy a helyi gyülekezetben mindannyian továbbra is az Úr Jézus Krisztus képmására változzunk.

teacher-student.jpg

8. nap - A Krisztus nélkül élők

Bibliarészek
Lukács 19,10
Lukács 15,1-31

Imafókusz
Gondolj azokra az emberekre, akiket Isten az életedbe helyezett, és akik jelenleg nem ismerik Krisztust Urukként és Megváltójukként. Imádkozz értük név szerint, és szánd oda magad, hogy az ő üdvösségük az imaéleted rendszeres részévé váljon.
Imádkozz, hogy a helyi gyülekezeted tagjaiban növekedjen a szeretet és a szenvedély az elveszettek iránt, és hogy a helyi gyülekezeted egy olyan hely legyen, ahol az emberek rendszeresen megtalálják az új életet Krisztusban.

IamnothingwithoutChrist.jpg

süti beállítások módosítása