zsidokjezusért_logo.jpg

Kérlek Benneteket, hogy imádkozzatok velem együtt a magyarországi zsidó emberek megtéréséért. Konkrétabban:

  • a zsidó ifjúság és a Holokauszt-túlélők eléréséért
  • a 2014 július-augusztusi evangelizációs kampány sikeréért
  • erős utógondozó csapatért

A Zsidók Jézusért Misszió 40 éve indult Amerikában. Azóta Isten kegyelméből 14 országban munkálkodnak misszionáriusaink, többek között Braziliában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, a volt Szovjetunió országaiban, és természetesen, Izraelben. Magyarországon  kicsit több, mint 2 éve vagyunk jelen. Célunk az, hogy Jézus messiási voltát megkerülhetetetlen tényezővé tegyük világszerte élő zsidó népünk számára. Utcai szórólappzással és személyes Biblia-tanulmányozással visszük közelebb Jézust a zsidó néphez de minden emberhez is. Nyári kampányainkhoz és az utógondozáshoz folyamatosan keresünk és képezünk ki újabb és újabb önkénteseket a Messiás testének bármelyik felekezetéből, közösségéből. Minden héten kint vagyunk az utcán, bizonyos időszakokban (Hanuka-Karácsony, Húsvét-Peszach, nyár) minden nap. A zsidó ünnepek széles körben való megünneplésével igyekszünk segíteni hívő testvéreinket abban, hogy meglássák hitünk zsidó gyökereit, és a kereső zsidó embereknek pedig zsidó kontextusban bemutatni a Messiás Jézus személyét és váltságművét.

Köszönjük!

Többet lehet tudni rólunk itt: www.zsidokjezusert.org

T. Kata                                          

A bejegyzés trackback címe:

https://imabojt.blog.hu/api/trackback/id/tr85755205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása