2013. márciusában megérett bennem egy gondolat. Szerettem volna, hogy a házi csoportunkban dicsőítéssel is tudjuk imádni Istent. Körbekérdeztem a gyülekezetet, kerestem zenei tehetséggel megáldott, hordozható hangszerrel rendelkező, keresztény dalszöveget kellemesen éneklő tesót, tesónőt. Nem jártam sikerrel.

Akkor azt mondtam az Úrnak: „Ha nem küldesz dicsőítőt, kérlek, adj nekem egy zongorát ajándékba!” Júliusban kértem a hangszert, megígértem Istennek, hogy megtanulok zongorázni. Hatévesen egy évig tanultam zongorázni, tehetségem volt rá, csak balerina akartam lenni, így abbahagytam a zenetanulást.

Szeptember 16-án hívott G. Zsuzsi barátnőm, hogy nekem adja háromlábú, 100 éves páncéltőkés zongoráját, vigyem már el! Dicsőség az Úrnak! Nagyon boldog lettem! Belül tudtam, hogy Isten megadja, amit szívből kérünk, de ilyen hamar? Erre nem számítottam!

Októbertől zongora leckéket veszek. A karácsonyi összevont házi csoportos ünnepségünkön 36-an dicsőítettünk. Isten segítségével négy dalt sikerült nem tökéletesen, de felismerhetően előadni. Dicsőség az Úrnak!

G. Tünde

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.