Az első 3 lépés megegyezik az 1. héten leírtakkal Negyedik lépés: Kérd Istent, hogy fedje fel előtted a közvetlen környezeted vagy akár tágabb értelemben vett társadalmunk, városunk, nemzetünk valódi állapotát. Isten válaszolhat álmokban vagy kijelentésekben, de sokkal…

  Kedves Testvérünk és Szolgatársunk! Szeretettel hívunk Téged és közösséged tagjait a 2015. január 05-25-ig tartó, immáron 6. háromhetes ima és böjti összefogásra, melynek célja, hogy együtt keressük Isten jelenlétét és tapasztaljuk is meg.  1. hét imafókusza:…

1. hét: Imakérések a személyes életünkért és családtagjainkért:  figyelmünket az odafelvalókra tudjuk fordítani (Kol.3,1), megújuljon Isten Beszédével való kapcsolatunk, és fogékonnyá váljunk a Szent Szellem vezetésére; ezáltal ismét bekerüljünk Isten akaratának…

ib-admin 2014.01.07. 09:46

Elkezdődött....

a 2014. január 06-26-ig tartó, immáron 5. háromhetes ima és böjti összefogás, melynek célja, hogy – egy világméretű, felekezetközi mozgalom mintegy 8 millió résztvevőjével együtt – a 2014-es évet is egy közös országos szintű Isten-kereséssel indítsuk el, abban a hitben…

3. hét - január 21-27. Ima és böjt a nemzet megújulásért 1.         Imádkozzunk, hogy egyéni szinten morális megújulás történjen. Hogy ne a vallásosság növekedjen, ami nélkülözi Isten erejét, hanem valódi, szívből való megtérések,…

14. nap - Épüljön fel egyre több helyen az országban 'Dávid Sátora' BibliarészekAp.csel.15,16-18Ézsa.55,10-11Ezék.47,9Apcsel.4,24. és 30-31 ImafókuszImádkozz, hogy a városodban, a térségedben, az országban is épüljenek fel 'Dávid Sátora'-helyek, ahol szellemben és igazságban…

"Ahogy elkezdődtek a böjti hetek a kiscsoportjaink látogatottsága ugrásszerűen megnövekedett. Az emberek éhesek Istenre, a közösségre a többre és mélyebbre. Ezzel egy időben mivel sokan vizes böjttel kezdtük az első napokat, több spontán szabadulás is történt.  Sokak…

13. nap - Családok BibliarészekZsidók 13,4Zsoltárok 127 ImafókuszImádkozz a környezetedben levő házasságokért, a sajátodat is beleértve. Kérd Isten oltalmát ezekre a házasságokra, és hogy mindegyik házasság olyanná váljon, amilyenné Isten akarja formáli.

11. nap - A helyi gyülekezet és az egész magyarországi eklézsia-rész növekedése BibliarészekAp.Csel.11,19-30Efez.4,11-16 ImafókuszAz Úr adjon bölcsességet, nyitott szívet a testvéreknek, szolgálóknak, hogy minden döntésre jutott és megtért személy be is épüljön a helyi…

10. nap - Vezetés Bibliarészek1.Thesszalonika 5,12-13Kolosse 1,9-11Efezus 1,15-23 ImafókuszKérd Isten kegyelmét, áldását és oltalmát a helyi gyülekezeted vezetőire (név szerint imádkozz értük).Kérd Istent, hogy áldja meg a vezetőket a kormányzási, szolgálati, vezetői…

2. hét ­­- január 14-20. Ima és böjt a helyi, városi és nemzeti szintű gyülekezet, Eklézsia megújulásért 1. Felismerni az értékeinket (ajándékok, elhívás, kapcsolatok, kijelentés-szint, Isten Királysága előrehaladási szintje az országban), azokat, amink van, és…

Pár nap elteltével teljesen törvényszerű, hogy felmerül a kérdés: folytatom, vagy abbahagyom? A döntést, még lehet, hogy párszor meg kell hozni, valakinek egy nap többször is. A kérdést nehezíti az a felvetés, hogy van-e értelme annak, amit csinál a böjtölő?!. Ezért fontos,…

1. nap - Egészség BibliarészekZsoltárok 107:202 Mózes 15:22-27János 10:10 MegvallásokA Te neved "Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód"Nem bocsátasz rám egyetlen betegséget sem Egyesítem a Te ígéreteidet az én hitemmel Jézus magára vette az én erőtlenségeimet és…

Különleges időszakban élünk ... Attól különleges, hogy nagyon sokan böjtölnek, imádkoznak és kiáltanak az Úrhoz ezekben a napokban - egymás után 21 napon át. És ez nem pusztán ebben az országban, hanem szerte az egész Földön, a különböző országokban, nemzetekben egyének,…

  „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.”Zsolt.: 127:3   A 2011 év elején tartott böjtben részt vettem én is (kismama böjttel). Az egyéni böjti céljaim között szerepelt: fejlődő gyermekünk egészsége, könnyű és gyors szülés. A…

  Az eredeti ajánlásban a második hétre már dánieli böjtöt javasoltunk, de legyél ebben teljesen szabad és ha továbbra is a léböjtöt választod, akkor abban, vagy ha a böjt más formáját, akkor abban áldjon meg az Úr Téged. 2. hét Január 15-22. Ima és böjt a…

    A közös imaalkalmak, dicsőítések beosztása az alábbi linken letölthető: imaalkalmak_beosztasa_2012_1.pdf   Ha kérdésed van az alkalmakkal kapcsolatban, kérlek írj az imabojt@gmail.com-ra.    

 Kedves Testvérünk és Szolgatársunk!Szeretettel hívunk Téged és Közösséged tagjait is 2012. január 8-28-ig tartó, háromhetes ima- és böjt összefogásra, melynek célja, hogy ebben az időszakban, amikor minden megrázás alatt van, Isten népe meg tudja ragadni ezt megújulási…

A BÖJT - Jentezen Franklin könyve Tapasztald meg a böjt igazi erejét, ami valódi változásokat hoz az életedbe! Amikor böjtölsz, a szellemed megtisztul e világ dolgaitól és ezzel együtt bámulatosan fogékony lesz Isten dolgai iránt. Ha csak egy pillanatra is megtapasztalod ezt,…

Reméljük a böjti időszakban sok áldásban volt és van részed.Több helyről több Isten hatalmáról és kegyelméről szóló bizonyságokat hallottunk. Fehérvári Dávid Sátora gyülekezetben többen meggyógyultak rákos betegségből, ÉP Agapéban egy testvérnő, aki nem tudta…

Örömmel tapasztaltuk, hogy az imabojt.blog látogatottsága megnövekedett az utóbbi napokban. Azzal, hogy egy éve elindítottuk ezt az oldalt, szerettük volna elérhetővé tenni azokat az átéléseket, tapasztalatokat, melyek vonzóvá tehetik az imát és a böjtöt. Ebben az időszakban is…

Kedves Testvérünk és Szolgatársunk!Szeretettel hívunk Téged és Közösséged tagjait is 2011. január 9-30-ig tartó, háromhetes ima- és böjt összefogásra, melynek célja, hogy városainkban, falvainkban és nemzetünkben Isten az Ő népét megtisztítsa, felhatalmazza szeretettel…

         A közös istentiszteletről készült egy kisfilm, ami megtekinthető a youtube-on:  www.youtube.com/watch

ib-admin 2010.01.22. 14:32

A test tagjai

"Nehezen vágtam bele a böjtbe, mert lehetetlennek tűnt, ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy szinte csak elkezdeni kellett, mert még a gyerekeknek való főzést sem éreztem leküzdhetetlen kísértésnek. Néhány böjti nap elteltével viszont egyik éjjel arra ébredtem, hogy valahogy…

süti beállítások módosítása