Úgy éltem meg ennek a böjtnek az első hetét, mint mikor az ezüstöt melegítéssel tisztítják. Első napokban egész sok salak, régebb óta leülepedett hordalék jött a felszínre, azután ahogy ezek kikerültek, egyre jobban tisztult az életem, és egyre jobban tudtam a szellemi dolgokat tisztábban, valóságként kezelni. 

 

Csütörtökön, amikor imádkoztam, volt egy szellemi élményem, amely megerősítette bennem ezt a folyamatot. Ahogy elkezdtem az Urat dicsérni és imádni, elindultam szellemben felfelé. Úgy gondolom, a minket körülvevő látható világból haladtam szellemben a mennyei helyekre. A szellemi és a látható világ nincsenek egymástól távol, hanem egy időben egy helyen jelen vannak, inkább az én gondolkodásmódom, látásom, érzékelésem fókuszának változása volt, amit tapasztaltam.

 

Ahogy haladtam felfelé, egy kapu volt előttem, aminek szóltam, hogy nyíljon meg , és amikor kinyílt, kápráztató fény ütötte meg a szemem. Semmit nem láttam abból, ami a kapun túl volt, csak a hatalmas fényességet. Amikor hátranéztem oda, ahonnan érkeztem, mindent tisztán kivehetően láttam, de egyáltalán nem volt fényes, sőt, inkább olyan szürke, élettelen, lehangoló látvány volt.

 

Ahogy elindultam át a kapun és haladtam egyre beljebb, kezdett a szemem hozzászokni, alkalmazkodni az ottani fényviszonyokhoz, és amikor újra hátranéztem már csak egy szürke foltként láttam az addig tisztán kivehető környezetet, ahonnan jöttem. Mielőtt átléptem volna a kapun, olyan helyeken jártam, ahol túlságosan megszoktam a látható világ törvényszerűségeit, reakcióit, lehetőségeit, és azokra voltak ráállva az érzékszerveim. Inkább láttam a látható dolgokat, mint a szellemi valóságot. Inkább hallottam a természetes elmém válaszait, reakcióit, mint a Mennyben hangzó szavakat. De ahogy beléptem a kapun és elkezdtem járni a mennyei helyeken, megelevenedtek a szellemi érzékszerveim .

 

Amennyire előtte valóságos volt a minket körülvevő világ, és egy kapu mögött rejtve maradt a szellemi valóság a számomra, úgy lett most egyre természetesebb ebben a dicsőségben, ragyogásban sétálni, és az addig olyan nagyon meghatározó és megszokott dolgok, amik addig a biztonságot jelentették, már nem bírtak akkor jelentőséggel. A figyelmem áthelyeződött a láthatóból a láthatatlanba, a természetesből a természetfelettibe – és egyre inkább az vált természetessé. Ahogy mentem előre, észrevettem, hogy két oldalt hatalmas, fényes angyalok sorakoztak. Kb. a lábszárukig értem. Rengetegen. Olyan volt, mintha sorfalat álltak volna. Figyeltek, ahogy megyek egyre beljebb. Tudtam, hogy az Atya trónja felé megyek. Érdekes volt, hogy egyre természetesebb volt, hogy ott vagyok, biztonságban éreztem magam, és teljes bátorsággal és békességben mentem. Az út egyre szélesedett és egy teljesen tágas helyre értem, itt volt az Atya trónja. Nem láttam, csak tudtam szellememben, hogy ott van. És OTT megértettem, hogy ez a hely, az uralkodás helye, ahol én az Ő fiaként teljesen otthonosan mozoghatok … Itt eltöltöttem egy kis időt …

 

 Erre a helyre vagyunk elhívva, állandó bejárásunk van , és teljesen természetesen járhatunk, élhetünk a mennyei helyeken. Olyankor vakító és érthetetlen számunkra mindez, amikor a hétköznapok terheinek megengedjük, hogy befészkeljék magukat és uralmat vegyenek bennünk, amikor a természetes világ eseményei, körülményei nagyobb hatást gyakorolnak ránk, mint a Menny valósága. Mikor fordulhat ez elő? Amikor ritkán jutunk el a mennyei helyekre, a belső kamránkba, és idő kell, míg újra hozzászokunk annak a világosságához . Mégis, amikor megtesszük, elkezdünk tisztán látni, az Úr megvilágosítja a sötétségeinket és megerősíti az identitásunkat, és azt, hogy odatartozunk. A gondolataink Őrá hangolódnak, megváltoznak; az ítélőképességünk mennyei mérték szerint változik , szellemi érzékszerveink egyre jobban működésbe jönnek, mikor az Ő magas helyein járat bennünket.

 

 1.Pét.2,9 „Ti pedig választott nemzetség, királyság és papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, Aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket. ”

Petz Renáta