Kelkáposztafőzelék

Hozzávalók: 150 g kelkáposzta, 50 g burgonya, 2 kiskanál olaj, 5 g vöröshagyma, fokhagyma, fűszerpaprika, köménymag, só, majoranna.

 A megtisztított, cikkekre vágott kelkáposztát leforrázzuk, és annyi hideg vízben, hogy éppen ellepje, feltesszük főni. Fűszerezzük egészben hagyott vöröshagymával, zúzott fokhagymával, sóval, köménymaggal és majorannával. Ha félig megfőtt, hozzáadjuk a kockákra vágott burgonyát és puhára főzzük. Ha sok főzőlé maradt rajta, akkor leszűrjük. Végül a káposzta és burgonya egy részét összetörjük, ezzel sűrítve a főzeléket.

 

Lencsesaláta

Hozzávalók: 12 dkg lencse, ¼ citrom, ¼ vöröshagyma, 1 szem retek, 2.5 dkg sárgarépa, 1 kiskanál olaj, pirított szezámmag.

A lencsét leszűrjük, leöblítjük, lecsepegtetjük. A citromot megmossuk, héját lereszeljük, levét kinyomjuk, átszűrjük. A hagymát meghámozzuk, vékonyan felkarikázzuk, meghintjük sóval. A retket és a sárgarépát megtisztítjuk, mindkettőt uborkagyalun legyaluljuk, meglocsoljuk citromlével, és állni hagyjuk. A citromlét, kevés sóval, borssal összekeverjük, hozzáadjuk az olajat, és habosra keverjük. A lencsét nagyobb tálba tesszük, hozzáadjuk a hagymát levével együtt, lazán összekeverjük. A tetejére halmozzuk a retek-sárgarépakeveréket ugyancsak levével együtt, meglocsoljuk az öntettel, tetejét megszórjuk a szezámmaggal.

 

Színes kukoricaköret

Hozzávalók: 150 g kukorica, 20 g sárgarépa, 20 g karfiol, 20 g zöldborsó, 20 g gomba, 20 g paradicsompaprika, 8 g olaj, petrezselyemzöld, só, bors, bazsalikom.

A kukoricát, az apró  kockákra vágott sárgarépát és paradicsompaprikát, a zöldborsót enyhén sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. Az apró kockákra vágott gombát olajon átfuttatjuk, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt megpároljuk. Ha kész, a levét elpárologtatjuk, és hozzáadjuk a puhára főzött alkotórészeket. Finomra vágott petrezselyemzölddel, sóval, bazsalikommal ízesítjük, és az egészet óvatosan keverve összepirítjuk. Végül hozzáadjuk a külön megfőzött, rózsáira szedett karfiolt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://imabojt.blog.hu/api/trackback/id/tr851671274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása