2. hét ­­- január 14-20.

Ima és böjt a helyi, városi és nemzeti szintű gyülekezet, Eklézsia megújulásért

menbasketball.jpg

1. Felismerni az értékeinket (ajándékok, elhívás, kapcsolatok, kijelentés-szint, Isten Királysága előrehaladási szintje az országban), azokat, amink van, és miután felismerjük, tegyük oda külön-külön is és együtt is az Úrnak, az Úr oltárára.

2. Felismerve az értékeinket és kiváltságainkat, ismerjük fel és vállaljuk fel az ezzel járó egyéni, csoportos és testületi felelősségünket is (egyénekért, családokért, gyülekezetekért, városokért és az egész országért).

3. Felismerve és a felelősségünket felvállalva ismerjük is el nem csak a bennünk, hanem a másikban, a másik közösségben, a másik gyülekezetben elhelyezett ajándékokat, elhívást. Az elismerést pedig fejezzük ki hálaadással, áldásmondással, tisztelet megadásával.

4. Apák szíve a fiakhoz, a fiak szíve az apákhoz forduljon: egyrészt egyre több Isten szíve szerinti (természetes és szellemi) apák és fiak legyenek; másrészt tudjanak a Szent Szellem folyamában együtt, közösen, egymást bátorítva és erősítve előre haladni és tudják tovább vinni Isten akarata megvalósulását az országban.

5. Isten dicsőségének megnyilvánulásait, megnyilatkozásait élje át a magyar eklézsia egyre nagyobb mértékben (Jézus nevében történő jelekkel és csodákkal is), hogy a Mennyei Atya szíve szerinti egybeszerkesztés haladjon előbbre a szívek az Isten Királyságára való fókuszálódásával (Ján.17,22 „És én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk.”).

6. Egyéni és csoportos imák, böjtölések, dicsőítések (’Dávid Sátora’ egyre több helyen való felállítása) által készítsük elő a Szent Szellem áradását az országban (2.Kir.3,16-17; 4.Móz.21,16-18).

7. Isten ígéreteibe kapaszkodjon bele és azt szólja, azt hirdesse a magyar Eklézsia:

Ésa.52,7. „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!”

Zsolt.69,36.Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott laknak majd és bírni fogják azt.”

Zsolt.102,17. „Mivel az Úr megépítette a Siont, megmutatta magát az Ő dicsőségében.”

Ézs.40,5. „Megjelenik az Úr dicsősége, minden test látni fogja azt.”

Ézs.62,11. „Mondjátok meg Sion leányának, íme, eljött szabadulásod”

1Ján.2,8. „… a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik.”

8. Álljanak fel 24 órás közbenjáró (ima-tűzfal, imatorony) csoportok városonként, régiónként. Legyenek kulcsemberek, akik ezeket koordinálják, katalizálják Krisztusi lelkülettel.

9. Egyre több embert érjen el Isten népe a Mennyei Atya terve és akarata szerint Isten és az Ő Királyságának természetfölötti örömhírével és erejével, hogy sokasodjanak a megtérések, újjászületések és a valóságos nem pusztán formális Krisztus tanítványává válások.

7. nap - Dicséret

Bibliarészek
Zsoltárok 147
Ézsaiás 12
Efézus 1:5-7

Megvallások
Az Úr hatalmas és dicséretre méltó (Zsoltárok 96:4)
Áldom az Urat és nem felejtem el az Ő áldásait (Zsoltárok 103:2)
A szívem ujjong az örömtől, és énekkel adok hálát Neki (Zsoltárok 28:6-7)
Hálaadással és örömnek szavaival jövök ... Te megtisztelsz engem, és nem leszek jelentéktelen (Jeremiás 30:19)
Nem fogok aggódni semmi felől, hanem hálaadással fogom imádságban Isten elé vinni a kéréseimet (Filippi 4:6)

Imafókusz
Adj hálát Istennek mindazokért a dolgokért, amiket az elmúlt évben cselekedett az életedben, akár kicsi, akár nagy dolgokról van szó (pl. ki tudtad fizetni a lakbért vagy meggyógyultál), ezután kezdd el magasztalni Őt azért, aki Ő (a Megváltód, a Gyógyítód, stb). Ünnepeld mindazért, amit tett érted!

worship-hands.jpg

6. nap - Győzelem

Bibliarészek
Jeremiás 20:11
2 Mózes 23:22,27
4 Mózes 36:7-8

Megvallások
Mivel Isten velem van, ki lehet ellenem?
Jézus uralkodik, és minden ellenségét a lábai alá veti
Jézus adja nekem a győzelmet, ezért szilárdan fogok állni, és nem engedem, hogy bármi is megingasson.
Nagyobb az, Aki bennem van, mint aki a világban van.
Érvényesítem a győzelmemet, és továbbadom másoknak.

Imafókusz
Válassz (vagy kérj Istentől) területeket az életedben, ahol győzelmekre van szükséged, és mindegyiket emeld fel Isten elé, kihirdetve az Ő győzelmét mindegyik terület fölött és hálát adva, hogy Ő megnyerte a csatát.

a_gyozelem_pillanata.jpg

5. nap - Oltalom

Bibliarészek
Zsoltárok 91
Zsoltárok 121
Máté 18:14

Megvallások
Velem vagy, és megtartasz, bármerre is járok
Betakarsz szárnyaiddal, ahol menedéket találok
Angyalokat küldesz, hogy őrizzenek engem
Ha szenvedek is egy ideig az ördögnek való ellenállásban, Te megőrzöl, megerősítesz, megigazítasz és megszilárdítasz engem
Egyetlen ellenem készült fegyver sem lesz szerencsés

Imafókusz
Kérd Isten oltalmát magadra, a barátaidra, családodra és mindazokra, akiket Isten a szívedre helyezett.
Oltalom.jpg

Pár nap elteltével teljesen törvényszerű, hogy felmerül a kérdés: folytatom, vagy abbahagyom? A döntést, még lehet, hogy párszor meg kell hozni, valakinek egy nap többször is. A kérdést nehezíti az a felvetés, hogy van-e értelme annak, amit csinál a böjtölő?!. Ezért fontos, hogy tisztában legyen a lényegével, ne csak egy formaságot, tradíciót kövessen, egy feladatot teljesítsen, hanem mindazt megnyerje belőle, ami előrébb viszi az életét.

Hallani olyat, aki azt mondja: "bele sem fogok, múltkor is egyfolytában az evésen járt az eszem, még akkor is, amikor imádkozni akartam közben". Lehet, hogy a kulcs csak annyi, hogy ebben az időszakban érdemes elkerülni a főzőműsorokat a tévében... más lehet, hogy be sem kapcsolja a készüléket. Ez is egy döntés. Ugyanúgy, mint az, hogy nem olvasgatok recepteket, kerülöm az ételekről szóló beszélgetéseket. Másnak mindez semmit sem számít, simán odaül a terített asztalhoz egy pohár vízzel.

sivatag.jpg

Persze mindenki más és minden egyes alkalom lehet más. Egyeseknek bőséges tartalékai vannak deréktájon, mégis egy falat megvonásától kiveri őket a víz, mivel kialakult valamiféle függőség, másokat estefelé megkérdezünk, hogy "Te, reggeliztél?", és azt a választ kapjuk, hogy "nem is lett volna rá idő, mert olyan elfoglalt vagyok, tele vagyok feladattal". Nos az ilyen esetekben lehet, hogy inkább egy életmód tanfolyam, egy fogyókúra kellene, hogy következzen. A jó böjtnek sok jó gyümölcse lehet! Az első lehet állhatatossági próba sikere - "kibírtam, végig csináltam!". Ennek a ténynek önmagában nagyon sok jó kihatása lehet a jellemünkre is, gyümölcsként teremhet meg például a mértékletesség: mivel ettől kezdve már tudom, hogy képes vagyok rá, legközelebb nem mondhatom magamnak, hogy nem fog menni.

De lehet mélyebbre is menni, megvárni a folyamatban, hogy mi történik körülöttünk a nem látható szférában. A bibliai példákban általában a böjt végén történtek olyan események, amik megváltoztatták az élet további folyását. Lehetséges hát, hogy a "meddig böjtöljek?" kérdésre éppen egy esemény a válasz, amikor egyértelműen látjuk, hogy célját érte a folyamat, de azt is valódi eredményként könyvelhetjük, ha mindez később derül csak ki, miután a kitűzött távot megfutjuk. Ne légy hát türelmetlen, tarts ki!

Ha bármilyen élményed van a böjttel kapcsolatban, ne habozz, írd meg nekünk!
Írásaitokat az imabojt@gmail.com email címre várjuk!

ib-admin

4. nap - Isten terve és célja

Bibliarészek
Zsoltárok 139:13-18
Efézus 4:7-8, 11-13
Máté 25:14-30

Megvallások
A Te dicsőségedre lettem teremtve (Ézsaiás 43:7)
Te hívtál el, és Te teszed sikeressé utamat (Ézsaiás 48:15)
Az Ő alkotása vagyok, Jézus Krisztusban jó cselekedetekre teremtve, amiket Isten előre elkészített nekem, hogy azokban járjak (Efézus 2:10)
Isten elhívása és ajándékai visszavonhatatlanok (Róma 11:29)
Te határoztad meg az én napjaim számát (Zsoltárok 139:16)

Imafókusz
Isten jó tervvel és céllal alkotott meg téged. Nézd át a próféciákat és kijelentéseket, amiket Isten eddig adott neked, és hittel imádkozz értük ez évre vonatkozóan.

tervfoto.jpg

3. nap - Család

Bibliarészek
Efézus 5:22-28
Zsoltárok 127:1-5
1 Mózes 22:17-18

Megvallások 
Házastársat találni jó dolog, Isten jóindulatát, támogatását hozza az életemre
Tiszteletben fogjuk tartani a házasságot
Rád (az Úrra) támaszkodunk, hogy segíts erős családokat építeni
A gyermekeink olyanok lesznek, mint nyílvesszők a kezeinkben. A megfelelő időben elengedjük őket, hogy saját céljaikba érjenek.
Minden gyermekünk Tőled lesz tanítva, és nagy lesz az ő jólétük!

Imafókusz
Imádkozz magadért és a családodért, illetve azokért körülötted, akik küszködnek a házasságukban vagy a családjukban. Kérd Istent, hogy helyezzen a szívedre egy vagy két olyan személyt, akiknek különleges szükségük van, és járj közben Istennél az ő érdekükben. Szintúgy az Úr elé viheted azokat, akik még házastársra/családra várnak.

Family.jpg

2. nap - Pénzügyek

Bibliarészek
Malakiás 3:7-12
5 Mózes 30:8-16
Aggeus 1:6,9-11

Megvallások
Elismerjük, hogy Te adsz erőt a javak, a vagyon megszerzésére
Ahova a mi házunkat helyeztük először, oda ma a Te házadat helyezzük először (fontossági sorrendek megváltoztatása)
Mivel megadom a tizedet, a pusztítónak nincs semmi helye a házamban, a munkámban, a pénzügyeimben, a kocsimban, vagy bármiben, amim van.
Ahogy megtartom az Ő parancsolatait, Ő bőségesen megáld anyagilag Isten túlcsordulóan rám fogja árasztani az Ő áldásait

Imafókusz
Imádkozz magadért vagy a körülötted levőkért, akik - akár üzleti területen, akár a magánéletükben - anyagi szükségben vannak. Imádkozz egy-egy adott helyzetért vagy szükségért (ne csak általánosságban). Kérd Istent, hogy helyezzen a szívedre egy vagy két olyan személyt, akiknek különleges szükségük van, és hirdesd ki hittel Isten ellátását az ő életükre.penz.jpg

1. nap - Egészség

Bibliarészek
Zsoltárok 107:20
2 Mózes 15:22-27
János 10:10

Megvallások
A Te neved "Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód"
Nem bocsátasz rám egyetlen betegséget sem
Egyesítem a Te ígéreteidet az én hitemmel
Jézus magára vette az én erőtlenségeimet és betegségeimet
Az Ő sebeiben meggyógyultam

Imafókusz
Imádkozz önmagadért vagy a körülötted levőkért, akiknek gyógyulásra van szükségük, legyen az fizikai vagy érzelmi gyógyulás. Kérd Istent, hogy helyezzen a szívedre egy vagy két olyan személyt, akiknek különleges szükségük van, és hirdess ki gyógyulást fölöttük.gyerekorvos.JPG

Különleges időszakban élünk ... Attól különleges, hogy nagyon sokan böjtölnek, imádkoznak és kiáltanak az Úrhoz ezekben a napokban - egymás után 21 napon át. És ez nem pusztán ebben az országban, hanem szerte az egész Földön, a különböző országokban, nemzetekben egyének, családok, gyülekezetek böjtölnek, hogy a Mennyei Atya akarata, terve valósuljon meg a különböző nemzetekben és országokban. A böjt mindig 'élesít', azaz érzékenyebbé, fogékonyabbá tesz a láthatatlanokra, a szellemi dolgokra. Ahogy erre odaszánjuk magunkat, megújul a bensőnk - a lelkünk, a szellemünk - a Menny dolgainak befogadására, megértésére.

ima.jpg21 napos böjt 1. hét - Te és a családod Kezdd azzal a böjtöt, hogy az Úr elé hozod a számodra legfontosabb dolgokat, azokat, amikben áttörést szeretnél. Annak az ideje is van, hogy azokat a dolgokat is Isten elé hozd és a lábai elé tedd, amikkel küszködsz. Nyisd meg a szíved és szánd oda magad Istennek, megengedve Neki, hogy egyre jobban formáljon téged azzá, akivé lenned kell. A legtöbb megvallás egy nyári tanítássorozatból származik. Az új év elején jó ezeket újból átnézni és kimondani magadra és a családodra.

1. hét ­­- (2013 január 7-13.)
Ima és böjt a személyes életünkért és családjainkért Imádkozzunk az És 58:6-14 Igék alapján, hogy felszabaduljon a személyes életünkre nézve a böjt áldása! Imádkozzunk, hogy…

1. Összetörjön az életünkön uralkodó bűn igája! (6)
2. Meggyógyuljunk a szervezetünkben uralkodó minden betegségből! (8)
3. Felkészüljön az életünk Isten nagyobb kenetének a fogadására! (8,10,14)
4. Fogékonnyá legyünk a Szentlélek vezetése iránt! (9-11)
5. Megtörjön az életünk fölött uralkodni akaró szegénység igája! (11)
6. Bekerüljünk Isten céljainak fő sodrába! (12)
7. Növekedjen a szükségben levők iránti érzékenységünk és szolgáló készségünk! (7,10)
8. Szellemi életünk folyamatos megújuljon! (14)
9. Szenvedélyes szeretetünkkel képesek legyünk elérni az elveszett embereket! (6,7)
10. A kudarcokból és vereségekből Isten segítsége által gyorsan akarjunk és tudjunk helyreállni! (8,12)
11. családi kapcsolataink (házasságok, szülő-gyerek kapcsolatok) helyreálljanak
12. a keresztény családok otthonai a békesség házaivá váljanak, ahol új családi áhitatok, szolgálatok, akár sejtcsoportok indulhassanak el
13. az egyedülállók egymásra találjanak
14. a munkanélküliek munkát találjanak, a munkájukban kizsákmányoltak megpihenhessenek
15. józanság, bölcsesség jöjjön a pénzügyeink területén, áttörések jöjjenek a lehetetlennek látszó anyagi szituációkban
16. isteni alkalmak nyíljanak még nem hívő rokonaink, ismerőseink, munkatársaink felé a bizonyságtételre

 

Kedves Testvérek!

Szeretettel hívunk és várunk az Egység Konferenciára, melynek

időpontja: 2012. június 22-23. péntek, szombat 10 órától 21 óráig

helyszíne: Agapé Gyülekezet, Budapest XVIII. Kondor Béla sétány 18.

Szolgálnak: Rony Chaves és Franz Lippi

A konferencia regisztrációhoz kötött :

agapenet.hu/ronichaves


További információ: egysegkonfi@gmail.com


Szeretettel:

az Apostoli-Prófétai Munkacsoport

2012. január 28-án 40 különböző gyülekezetből közel ezren ünnepeltük együtt Jézust, mint feltámadott Királyt!

 

Szerdán délelőtt a 147.Zsoltárt olvastam, és abból a 14-15. versből kaptam rhémát: "Békességet ád határaidnak, megelégít téged a legjobb búzával. Leküldi parancsolatát a földre, nagy hirtelen lefut az ő rendelete!"  Nagyon nehéz anyagi körülmények között vagyunk. Nincs gázunk, a lakáshitel fel van mondva, a villany is a kikapcsolás határán van, stb. Az Úr megadta a reményt, a kijelentést ebben a pár napban erre a helyzetre! Ezt mondta múlt szerdán nekem: "Az áttörések közel vannak a te életedben is és a családod életében is! Olyan közel, amire nem is gondolsz! Emlékezz vissza: kész vagyok kihozni titeket az anyagi nehézségből! Az összeg már itt van nálam, nyújtsd ki a kezed, hogy elvedd a családodnak, és hívd be a láthatóba!" Igét is kaptam ezután, mégpedig a Jóel 2:15-27. igéket.

Egy anyagi áldás, amiről hiszem, tudom és vallom, hogy jövő héten valóságosan itt lesz a láthatóban. Az előzmény: decemberben lett volna lehetőség arra, hogy az Édesanyám munkahelye segítsen a végtörlesztésben neki, csak ő erről nem tudott vagy ez nem jött össze már nem emlékszem pontosan. Aztán lett volna egy olyan lehetőség, hogy vállalati kölcsönt fel lehetett volna venni, csak hát erről az Édesanyám nem tudott, mert nem szóltak neki erről, és december végéig kellett volna leadni erre az igényt.  De az Úr kegyelmes!  Most január elején be tudta adni az igényét erre, és imádkoztam azért, hogy ha az Úrtól van, akkor kapja meg. Most kedden igent mondtak neki! Vannak akadályok, amiket az ellenség próbál ez elé tenni, de tudom, hogy az ÚR ezeket is lerombolta, és itt lesz a láthatóban az az összeg, mert Ő megígérte, kijelentette, és kinyújtottam a kezemet érte hittel! Ebből az összegből ki tudunk fizetni pár dolgot: villany, gáz, víz, az autóba valamennyit! Hiszem, hogy az Úr még csak ezután adja meg azt az összeget, amiből a többi tartozást ki tudjuk fizetni.

Végül de nem utolsósorban leírnék még egy mondatot, amit kaptam az Úrtól csütörtökön: "A böjttel egybekötött ima és dicsőítés összetör gátakat, összetör zárakat, és megnyitja a Menny csatornáit és kinyitja az ajtókat!" 

Áldás mindenkinek! Berni

 

3.hét
Január 22-28.

 Ima és böjt a lakóhelyünkért és az országunkért

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
1. Mindenek előtt tartsunk könyörgést, imádkozást, esedezést, hálaadást minden méltóságban levőkért, hogy csendes, nyugodt és tisztességes életet élhessen az ország, istenfélelemmel! (1Tim. 2:1-2)

2. Imádkozzunk és szóljunk áldást a családok, és a nemzet gazdasági életére!

3. Imádkozzunk, hogy csodák és jelek történjenek a gyógyulások tekintetében és azért, hogy  a magyar egészségügy problémái megoldódjanak! Imádkozzunk a Magyarországon élők fizikai és mentális egészségéért! Csökkenjen a depresszió, az abortuszok és az öngyilkosságok száma!

4. Imádkozzunk, hogy a médiában megszólalhasson Isten Királysága és hogy a pártatlanság és a szólás szabadsága érvényesülhessen benne 2012- ben is!

5. Könyörögjünk a házassági, a családi és minden emberek közötti kapcsolatért és áldjuk meg azokat! Imádkozzunk, hogy csökkenjen a válások és növekedjen a házasságkötések száma!

6. Imádkozzunk, hogy az Isten Királyságát előre mozdító törvények szülessenek, (egyházi, adó, média, alkotmánybíróság, és jegybankot érintő területeken), hogy az igazságszolgáltatás igazságot szolgáltasson, és hogy a fegyveres testületek, hatékonyak legyenek a bűn leleplezésében és megfékezésében!

7. Imádkozzunk, hogy Isten ígéretei szerint hozzon ébredést az ifjú generációban!

8. Imádkozzunk a Magyarországon élő nemzetiségekért (különösen a romákért és a zsidókért) és áldjuk meg őket!

9. Imádkozzunk, hogy Magyarország harmonikus kapcsolatban tudjon élni a minket körülvevő nemzetekkel!

 

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.”Zsolt.: 127:3

 

A 2011 év elején tartott böjtben részt vettem én is (kismama böjttel).

Az egyéni böjti céljaim között szerepelt: fejlődő gyermekünk egészsége, könnyű és gyors szülés.

A gyülekezetben egy testvérnő mesélte el egy bizonyságát, hogy amikor harmadik gyermekét várta, kérte Istentől, hogy adjon neki egy könnyű „nevetős” szülést. Isten megadta neki és számára is hihetetlen volt, hogy nevetve szülte meg gyermekét, alig érzett fájdalmat. Dicsőség Istennek!

Ezen fölbátorodva, mert csak annyit tudtam más elmondásából, hogy nagyon fájdalmas a szülés, én is kértem Istentől könnyű, gyors, komplikációmentes szülést.

Csodálatos Urunk van,  „megadta szívem kérését”!

2011.02.18-án megszületett fiúnk egészségesen és tényleg könnyű és gyors szülés volt.

Az orvos csak nézett… mosolygott…..csodálkozott, ennyit mondott: „maga egy csoda”!

Én mondtam neki, hogy Isten az aki ilyen csodálatos és elmeséltem neki, hogy meghallgatta kérésemet az Úr.

 

HÁA

 

community-management.gif

Az eredeti ajánlásban a második hétre már dánieli böjtöt javasoltunk, de legyél ebben teljesen szabad és ha továbbra is a léböjtöt választod, akkor abban, vagy ha a böjt más formáját, akkor abban áldjon meg az Úr Téged.

2. hét
Január 15-22.

Ima és böjt a gyülekezetünkért és az Eklézsiáért

 1. Imádkozzunk, hogy Krisztus teste ragaszkodjon az Istentől kapott reményhez és hithez, sőt túlcsorduljon benne, hogy legyen mit adnia a világnak. (Róm. 15:13)

2. Imádkozzunk, hogy Krisztus teste tudja megérteni és megragadni Isten ígéreteit, örökségét és hatalmát és képes legyen ezt megélni és ebben mozogni, hatni a világban!

3. Imádkozzunk, hogy az Eklézsia vágyjon és igyekezzen megtartani a Szellem egységét! (Ef. 4:3) Törekedjen a szeretet által arra, hogy tökéletesen eggyé legyen, hogy a világ felismerje, hogy Jézust az Atya küldte és hogy Isten szeretett bennünket! (Jn. 17:22-23)

4. Imádkozzunk, hogy Isten emelje fel a következő időszakban azokat a testvéreket, akiket azért készített fel erre az időre, hogy bátorítsa Krisztus testét és használja őket a világ elérésében!

5. Ahogy Isten rázza a világot és az Eklézsiát, az Ő irgalmassága szerint adjon kegyelmet, hogy a Rendíthetetlen Királyság hasson a gondolkodásmódunkra és láthatóvá váljon mindez az életünkben! (Zsid. 12:26-28)

6. Imádkozzunk, hogy a gyülekezetek képesek legyenek betölteni a só és a világosság küldetésüket, hassanak a világra és ne a világ hasson az Eklézsiára!

 

Budapestbynight.jpg

 

A közös imaalkalmak, dicsőítések beosztása az alábbi linken letölthető:

imaalkalmak_beosztasa_2012_1.pdf

 

Ha kérdésed van az alkalmakkal kapcsolatban, kérlek írj az imabojt@gmail.com-ra.

 

 

Plakát_1hét_.jpg

 Amikor böjtölünk, akkor nem mást teszünk, mint gyengítjük a testi
kívánságainkat. Különösen mi magyarok szeretünk a hasunk körül
forogni. Szertartást csinálunk az étkezésből.
A böjt által lehetőségünk van arra, hogy ne a hasunkra koncentráljunk,
hanem gondolataink áttevődjenek az odafelvalókra.
"a test ugyanis a lélek ellen tusakodik... (Galata 5:17)
Amikor böjtülünk megtörjük a test kívánságait, ezért
felnyílik a szemünk és ahogy gyengül a test úgy erősödik a szellemi
látásunk, úgy élesedik a szellemi érzékenységünk és
észrevesszük életünk bűneit, gyenge pontjait.
Ezekben a napokban engedjük, hogy a Szent Szellem felfedje bűneinket!

Mikes Attila

 

holy-prayer.jpg"A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő,kévéit emelve." Zsoltárok 126, 6

A 100 éve született emberiség néhány kivételtől eltekintve mind meghalt már és eldőlt örök sorsuk, hogy hol töltik az örökkévalóságot. Rajtuk mi nem tudtunk és nem is tudunk már segíteni. Mi a ma élő emberiség szellemi sorsán tudunk változtatni. A ma élő emberek lelkeiért mi vagyunk a felelősök!
Örülsz annak, hogy megismerted az élő Jézust?
Jó érzés, hogy örök életed van és nem a kárhozat felé halad az életed?
Bizonyára így van és örülj is ennek! Jézus is azt mondta, hogy annak örüljünk, hogy fel van írva a nevünk az élet könyvébe. Azonban ez nem csak úgy véletlenül történt. Valaki érted is imádkozott (lehet, hogy éveket!), neked is bizonyságot tett, ezért tértél meg.
Gyertek és szánjuk oda magunkat élő, szent és Istennek kedves áldozatul és könyörögjünk az elveszett emberek üdvösségéért!

Gyertek és járjunk közben a ma élő emberekért, hogy megtérjenek és eljöjjön az ébredés időszaka!

A januári imaéjszakán azzal a céllal jövünk össze, hogy:

  • Dicsérjük és imádjuk az Urat,
  • Imádkozunk az Egyház megújulásáért, megtéréséért, az igaz egységért, a pásztorokért és minden testvérért, betegségben szenvedőkért, az országunk vezetőiért, az ébredésért, az elveszett emberekért,
  • és mindazért, amire a Szent Szellem indít bennünket.


Január 9-étől egy háromhetes ima és böjtölési időszak veszi kezdetét az egész országban, amihez egyre több egyház és gyülekezet csatlakozik. Ennek a keretén belül lesz egy dicsőítő este 2012. január 13-án, pénteken 18 órától a lőrinci Agapé Gyülekezetben (1181 Budapest Kondor Béla sétány 18.). Az imaéjszaka a dicsőítő este után kezdődik majd ugyanott 21.30-tól és hajnal 4-kor fejeződik be.

Ha ismertek olyanokat, akik elhívást éreznek a közbenjárásra és szívesen részt vesznek egy ilyen programon bátran hívjátok el őket! Minden keresztény felekezetből szeretettel várjuk a testvéreket!

Az imaéjszaka programja:

21.30 Tanítás

22.15 Dicsőítés+imádkozás

23.30 Bizonyságtételek

24.00 Teaszünet, közösség

0.45 Dicsőítés

1.15 Tanítás

1.45 Dicsőítés+imádkozás

2.45 Kiscsoportos imádkozás-személyes imakérések

3.30 Dicsőítés+ima, közösség

4.00 Hazautazás

Kovács Balázs

 

Kedves Testvérünk és Szolgatársunk!

Szeretettel hívunk Téged és Közösséged tagjait is 2012. január 8-28-ig tartó, háromhetes ima- és böjt összefogásra, melynek célja, hogy ebben az időszakban, amikor minden megrázás alatt van, Isten népe meg tudja ragadni ezt megújulási lehetőségként. Hiszen „...olyan királyságot kaptunk, amit semmi sem rendíthet meg.” (Zsid 12:26-28.)

Úgy látjuk, hogy a nehézségek egyben lehetőséget is jelentenek a magyar Eklézsia számára. Isten újra megerősíti az identitásunkat, új módon építi közöttünk az egységet, ki akarja önteni szeretetét és a bizonyságtétel erejét.

Az első hét továbbra is a személyes életekben való előrejutás, megerősödés ideje, a második és harmadik héten az Efezusbelieknek írt levelet ajánlanánk imádkozási vezérfonalként.


A böjt ajánlott formája, hogy az első héten léböjtöt, a második és harmadik héten „dánieli böjtöt” tartsunk, de ennek formáját minden gyülekezet és böjtöt vállaló testvér szabadságban és felelősen az Úrtól vegye el! A legfontosabb, hogy egyénileg és közösségileg, megalázva magunkat keressük a mi Urunk jelenlétét és megértsük szavát. (2Krón 7:14.)
 

Minden városban és térségben a gyülekezetek maguk döntik el és szervezik meg az imádkozások formáját és azt, hogy összefognak-e más gyülekezetekkel közös imaalkalmakat tartva a háromhetes időszakban.
Bizonyságokat az imabojt@gmail.com - ra várunk.
 

1.      hét
                               Január 8-15.                             

 Ima és böjt a személyes életünkért és családjainkért

Imádkozzunk az És 58:6-14 Igék alapján, hogy felszabaduljon a személyes életünkre nézve a böjt áldása! Imádkozzunk, hogy…

1.    Összetörjön az életünkön uralkodó bűn igája! (6)

2.    Meggyógyuljunk a szervezetünkben uralkodó minden betegségből! (8)

3.    Felkészüljön az életünk Isten nagyobb kenetének a fogadására! (8,10,14)

4.    Fogékonnyá legyünk a Szentlélek vezetése iránt! (9-11)

5.    Megtörjön az életünk fölött uralkodni akaró szegénység igája! (11)

6.    Bekerüljünk Isten céljainak fő sodrába! (12)

7.    Növekedjen a szükségben levők iránti érzékenységünk és szolgáló készségünk! (7,10)

8.    Szellemi életünk folyamatosan megújuljon! (14)

9.    Szenvedélyes szeretetünkkel képesek legyünk elérni az elveszett embereket! (6,7)

10. A kudarcokból és vereségekből Isten segítsége által gyorsan akarjunk és tudjunk helyreállni!  (8,12)

Róma 15:13 Isten, aki minden reménység forrása, egészen csordultig töltsön be titeket örömmel és békességgel – a benne való hitetek által. S így a Szent Szellem ereje által a reménységetek is túláradóan bőséges legyen!

 

2.hét
Január 15-22.

 

Ima és böjt a gyülekezetünkért és az Eklézsiáért

 1. Imádkozzunk, hogy Krisztus teste ragaszkodjon az Istentől kapott reményhez és hithez, sőt túlcsorduljon benne, hogy legyen mit adnia a világnak. (Róm. 15:13)

2. Imádkozzunk, hogy Krisztus teste tudja megérteni és megragadni Isten ígéreteit, örökségét és hatalmát és képes legyen ezt megélni és ebben mozogni, hatni a világban!

3. Imádkozzunk, hogy az Eklézsia vágyjon és igyekezzen megtartani a Szellem egységét! (Ef. 4:3) Törekedjen a szeretet által arra, hogy tökéletesen eggyé legyen, hogy a világ felismerje, hogy Jézust az Atya küldte és hogy Isten szeretett bennünket! (Jn. 17:22-23)

 4. Imádkozzunk, hogy Isten emelje fel a következő időszakban azokat a testvéreket, akiket azért készített fel erre az időre, hogy bátorítsa Krisztus testét és használja őket a világ elérésében!

5. Ahogy Isten rázza a világot és az Eklézsiát, az Ő irgalmassága szerint adjon kegyelmet, hogy a Rendíthetetlen Királyság hasson a gondolkodásmódunkra és láthatóvá váljon mindez az életünkben! (Zsid. 12:26-28)

6. Imádkozzunk, hogy a gyülekezetek képesek legyenek betölteni a só és a világosság küldetésüket, hassanak a világra és ne a világ hasson az Eklézsiára!

 

3.hét
Január 22-28.

 

Ima és böjt a lakóhelyünkért és az országunkért

1. Mindenek előtt tartsunk könyörgést, imádkozást, esedezést, hálaadást minden méltóságban levőkért, hogy csendes, nyugodt és tisztességes életet élhessen az ország, istenfélelemmel! (1Tim. 2:1-2)

2. Imádkozzunk és szóljunk áldást a családok, és a nemzet gazdasági életére!

3. Imádkozzunk, hogy csodák és jelek történjenek a gyógyulások tekintetében és azért, hogy  a magyar egészségügy problémái megoldódjanak! Imádkozzunk a Magyarországon élők fizikai és mentális egészségéért! Csökkenjen a depresszió, az abortuszok és az öngyilkosságok száma!

4. Imádkozzunk, hogy a médiában megszólalhasson Isten Királysága és hogy a pártatlanság és a szólás szabadsága érvényesülhessen benne 2012- ben is!

5. Könyörögjünk a házassági, a családi és minden emberek közötti kapcsolatért és áldjuk meg azokat! Imádkozzunk, hogy csökkenjen a válások és növekedjen a házasságkötések száma!

6. Imádkozzunk, hogy az Isten Királyságát előre mozdító törvények szülessenek, (egyházi, adó, média, alkotmánybíróság, és jegybankot érintő területeken), hogy az igazságszolgáltatás igazságot szolgáltasson, és hogy a fegyveres testületek, hatékonyak legyenek a bűn leleplezésében és megfékezésében!

7. Imádkozzunk, hogy Isten ígéretei szerint hozzon ébredést az ifjú generációban!

8. Imádkozzunk a Magyarországon élő nemzetiségekért (különösen a romákért és a zsidókért) és áldjuk meg őket!

9. Imádkozzunk, hogy Magyarország harmonikus kapcsolatban tudjon élni a minket körülvevő nemzetekkel!

 

Minden résztvevő gyülekezet saját döntése és lehetősége szerint városonként vagy régiónként január 28-án vagy 29-én közös istentiszteletet tart(hat). Budapesten a záró ünnepi istentisztelet 28-án, szombat délután 4 órától lesz a VIII. kerület Golgota u. 3. sz. alatti Rhema Konferencia Központban.

 

A szervező közösségek nevében:

Henderson Paul
Horváth Balázs
Mikes Attila
Perjesi István
Simon Sándor
Vincze Gábor


A BÖJT - Jentezen Franklin könyve

Tapasztald meg a böjt igazi erejét, ami valódi változásokat hoz az életedbe! Amikor böjtölsz, a szellemed megtisztul e világ dolgaitól és ezzel együtt bámulatosan fogékony lesz Isten dolgai iránt. Ha csak egy pillanatra is megtapasztalod ezt, valamint azt a számtalan áldást és jutalmat, amit ez magával hoz, akkor az egész hozzáállásod meg fog változni. Jentezen Franklin A böjt című könyvében – mely egyike a témáról szóló legjobb és legátfogóbb írásoknak – a kezedbe adja azokat a kulcsokat, melyek segítségével te magad is megtapasztalhatod ezt a fajta átalakulást. Fedezz fel mindent, amit tudnod kell ahhoz, hogy feltáruljon előtted a bibliai böjt ereje. Így megérted:

 

- Milyen böjtfajták vannak a Bibliában, és hogy számodra

melyik a megfelelő

- Milyen kapcsolat van az ima és a böjt között

- Mik a sikeres böjt nélkülözhetetlen összetevői

- Mire számíthatsz testi, lelki és szellemi síkon

 

Szerezz személyes tapasztalatokat arról, milyen az Istennel átélt mélyebb, erősebb kapcsolat, amely csak a böjttel társított ima által lehet a tiéd! Jentezen Franklin a tízezer fős Free Chapel közösség lelkipásztora a georgiai Gainesville-ben. Franklin pásztor számos konferencia népszerű szónoka, és Amerika-szerte sugárzott televízió műsorában, amelynek címe Kingdom Connection, hetente megjelenik sok országos és nemzetközi televíziós hálózat fő műsoridejében. Jónéhány bestseller szerzője. Franklin pásztor és felesége, Cherise öt csodálatos gyermek szülei.

Bár vasárnap hivatalosan végetért egy 21 napos böjtidőszak, mely legfrissebb információink szerint majd 70 gyülekezet összefogásával több ezer fős résztévtellel zajlott az elmúlt hetekben, az imaösszefogás remélhetőleg tovább folytatódik saját életünk, a közösségeink munkáiért és nemzetünkért, benne a magyar eklézsiáért is. Nagyon sokan tartottak léböjtöt - erről korábbi irásokban lehet még olvasni -, voltak, akik zöldséges böjttel tartózkodtak a húsevéstől, esetleg a csokoládét, vagy tévét és más vonzó dolgokat vontak meg maguktól, ezzel is az imára koncentrálva.

Különös természeti, vagy inkább természetfeletti jelzés volt a záró nap előtti földrengés, mely ugyan nem első esetben történt hazánkban, mégis minden ilyen jellegű jelenség gondolkodóba ejti az embert: vajon ismerem-e a holnapot? Tudom-e, mi vár rám. Fontos tehát az, hogy Istennel és emberekkel rendezett életünk legyen. Béküljünk ki az Atyával, ragadjuk meg a Krisztusba vetett hit általi lehetőséget bűneink bocsánatára, és térjünk meg!

Ha az elmúlt hetekben átéltél olyan dolgot, melyet szívesen megosztanál, ezzel is bátorítva másokat, nagy örömmel vennénk! Fontos, hogy valamilyen konkrét eseményen, tapasztalaton keresztül tudósítson bennünket élményeidről.

ib-admin

Kedves Testvéreim az Úrban!

Nemrég a 2Krónika 7et olvastam, és a 12.versben a szívem felfigyelt egyetlen mondatra: "Meghallgattam az imádságodat!" Az Úr elkezdett velem beszélni erről akkor: 
 
"Meghallgattam az imádságodat! Meghallgattam az imádságokat, amiket az elmúlt napokban mondott el az én népem! Meghallgattam, és válaszolok! 'Légy csendben, és várj az Úrra!' (Zsoltárok 37:7.) Csendesedjetek el, jöjjetek közelebb, és lássátok meg az én hatalmas tetteimet, amit az imádságok által teszek! És várjatok rám! Várjátok a válaszaimat! 
Gyönyörködöm az egységetekben! Gyönyörködöm a hálaadásotokban! 
Szeretlek titeket! Áldottak vagytok, és győztesek, mert győzelmet adtam nektek!"
 
A héten még a szívemben volt az, hogy nekünk keresztényeknek nagyon fontos, hogy egységben legyünk, hogy tiszteljük, becsüljük  egymást kölcsönösen, felemeljük a másikat amikor kell, ne irigykedjünk egymásra, hogy a világ lássa azt, hogy így is lehet élni! Ha ezeket mi nem tesszük, akkor a világ honnan fogja tudni, honnan fogja megtanulni, hogy így is lehet élni? Hiszem, hogy ez is az Úrtól van, hogy ezeken gondolkodtam a héten! 
 
Legyen áldott a holnapi közös Istentisztelet! Szeretnék ott lenni, de nem tudok! Majd gondolatban ott leszek! 
 
Az Úr szeretetével:
Berni

Reméljük a böjti időszakban sok áldásban volt és van részed.
Több helyről több Isten hatalmáról és kegyelméről szóló bizonyságokat hallottunk. Fehérvári Dávid Sátora gyülekezetben többen meggyógyultak rákos betegségből, ÉP Agapéban egy testvérnő, aki nem tudta nyakát egyenesen tartani, „görbe nyakkal” diagnosztizálták, Isten szabadítása és gyógyítása révén ma tud egyenesen nézni. Skizofrén tünetek tűntek el. Volt több olyan hely, ahol angyali jelenések voltak, többen átadták életüket Jézusnak, bemerítések lesznek … Isten Szelleme cselekszik.

Hisszük, hogy nem csak szalmaláng tűz ég sokunk szívében, hanem sokak, egyre többek élete kiált Isten erőteljes meglátogatásáért.

Sok szeretettel hívunk a böjti záró istentiszteletre a Pestszentimrei Sportkastélyba, 1188 Budapest, Kisfaludi u. 33/c, 10 órától. Ha van lehetőséged és szeretnéd együtt ünnepelni Jézust a Megváltónkat azokkal, akikkel együtt böjtöltél, gyere, tegyük együtt ezen a napon.

Istentisztelet ideje alatt babaszoba lesz, gyermekfoglalkozások viszont nem lesznek, így készüljetek.

Sok erőt és áldást az életedre!

A szervező csapat nevében:
Simon Sándor

süti beállítások módosítása